Németh Imre úgy fogalmazott: olyan ágazat talpra állítása lesz a feladata, amely alapvetően meghatározza a vidéken élő emberek életfeltételeit. Jelezte: a szocialista kormány véget fog vetni a szembeállító, megosztó és részrehajló agrárpolitikának. Hozzáfűzte, hogy a mezőgazdasági válság felszámolása érdekében már az első száz napban határozott intézkedéseket kell hozni. A politikus közölte: új piacszabályozási rendszert vezetnek be a termelők jövedelembiztonságának javításáért. A hatmillió forintos kistermelői adókedvezményt kiterjesztjük a többi őstermelőre is - mondta.
Németh Imre a szocialista agrárminiszter-jelölt
Németh Imre országgyűlési képviselő, az MSZP agrárpolitikai kabinetjének vezetője a szocialisták mezőgazdasági miniszter-jelöltje. Ezt Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelentette be pénteken Salgótarjánban. Elmondta: Németh Imre nemcsak az ő és az MSZP támogatását élvezi, de azokét a szakemberekét is, "akik igazán tehetnek azért, hogy a magyar mezőgazdaság kimozduljon rossz helyzetéből". A szocialisták kormányfő-jelöltje közölte, hogy nem tűrik meg a földspekulációt. Ezért a földtörvényt azzal egészítik ki, hogy a földvásárlás feltétele lesz a tartós helyben lakás és a kellő szakértelem. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje kijelentette: maradéktalanul kifizetik a szövetkezeti üzletrészek ellenértékét. Növelik az őstermelők támogatottságát, 500 ezer forintra emelik az adómentesség határát.
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32