![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Hazaküldték a kórházból az éhségsztrájkoló alelnököt
Hazaküldték a kórházból vasárnap délután Vajnai Attilát, a Munkáspárt alelnökét, aki szerda óta éhségsztrájkot folytat Pakson. A politikus, aki Tolna megye paksi választókerületében indul országgyűlési képviselő-jelöltként, azért demonstrál, mert a Munkáspárt szerint a Magyar Televízió, az alkotmányt és a törvényeket sértve, nem biztosít esélyegyenlőséget az országos listát állító pártoknak. Vajnai Attila az MTI-nek elmondta: sorozatos rosszullétei miatt vasárnap délben kellett kórházba vonulnia, ahol teljes körű orvosi vizsgálaton esett át. Az orvosok megállapították, hogy a politikus állapota a körülményekhez képest kielégítő, kórházi kezelésre nem szorul.
Vajnai Attila közölte: az orvosok ugyan azonnali kalória-bevitelt javasoltak számára, de ő továbbra is folytatja az éhségsztrájkot, és kitart mindaddig, amíg az ügyben nem születik törvényes megoldás. Eddig egyébként tizenketten csatlakoztak a demonstrációhoz.