Szikora Zsolt elmondta: a villanyvezeték kiépítése a tunyogmatolcsi önkormányzat feladata lenne, a képviselőtestület többször meg is ígérte azt, a kivitelezés azonban eddig elmaradt. Szerinte ennek az az oka, hogy a két család a roma kisebbséghez tartozik, és emiatt az illetékesek szándékosan elodázzák a hálózatépítést.
Az elektromos áramért éheznek Tunyogmatolcson
Éhségsztrájkba kezdett hétfő reggel két tunyogmatolcsi lakos, akikhez szolidaritásból hat másik férfi is csatlakozott, a tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település Toldi utcájában kiépüljön az elektromos hálózat. Az egyik tiltakozó, Szikora Zsolt, az MTI-nek elmondta: társával, Jónás Zoltánnal 2001 júniusában kaptak hivatalos engedélyt arra, hogy házat építsenek az utcában. A szociálpolitikai kedvezmény igénybe vételével elkészült házakra megkapták a használatbavételi engedélyt is, beköltözni viszont nem tudnak, mert víz és gáz ugyan van az utcában, de elektromos hálózat nincs.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
2 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04