Húsz főtisztviselőt neveztek ki
A főtisztviselői kar állományából húszan, a központi tisztikar állományából pedig 88-an vehették át kinevezésüket Pintér Sándor belügyminisztertől hétfőn Budapesten. A főtisztviselői és a központi tisztikar állományába felvett 108 főt, eredményes pályázatuk alapján, Orbán Viktor miniszterelnök február 15-i hatállyal nevezte ki. A Belügyminisztériumban megrendezett ünnepségen a tárca vezetője kiemelte: a főtisztviselőknek és központi tisztikar tagjainak pártpolitika-semlegesen kell végezniük munkájukat, ezzel, illetve szakmai tudásukkal és elhivatottságukkal tudnak megfelelő tekintélyt szerezni hivatásuknak.
Utalt arra: a köztisztviselői életpályamodell kialakítása mellett, a parlament tavaly egy olyan főtisztviselői és központi tisztikar felállításáról is döntött, amelynek tagjai komplex gondolkodásmóddal és stratégiai szemlélettel képesek feladatokat meghatározni, még hatékonyabbá téve a kormányzást.