A státustörvény alapján eddig 4 munkavállalási engedély
A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 2002 tizedik hetében összesen 718 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak, 15 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - tájékoztatta a Gazdasági Minisztérium hétfőn közleményben MTI-t. Január elseje óta 7355 új engedélyt adtak ki. A közlemény szerint az eddigi tendencia alapján valószínűsíthető, hogy az engedélyek száma 2002-ben nem éri majd el a 81 ezres felső korlátot.
A gazdasági miniszter rendelete szerint ugyanis idén egyidejűleg 81 ezer külföldi állampolgár rendelkezhet munkavállalási engedéllyel Magyarországon. A lejárt érvényességű engedélyek számát is figyelembe véve országosan még 40162 engedély kiadására van mód, 517-tel többre, mint egy héttel korábban.
A GM közleménye szerint a január elseje óta kiadott engedélyek között mindössze négy volt olyan, amelyet a kedvezménytörvény keretében benyújtott kérelemre állítottak ki.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.
1 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04