Torgyán: szellemi környezetszennyező miniszter Turi-Kovács

MTI
2002.03.11. 21:29
Torgyán József szerint a Független Kisgazdapártnak nem kell koalícióra lépnie senkivel, hanem független erőként "megálljt kell mondania" a jobb- és baloldali szélsőségeknek. Az FKGP elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen, a Pártelnökök a Közgázon című fórumon, hétfőn elmondta, képviselőjelöltjeiket senki javára nem fogják visszaléptetni. Torgyán József leszögezte: nem tárgyalnak sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel, az a céljuk, hogy 2006-ra a Független Kisgazdapárt legyen a vezető politikai erő. Torgyán József szerint az alulról építkező kisgazdapárt a népképviseletet testesíti meg, a kistelepülések nemzetmegtartó erejét képviseli. Kérdésre válaszolva kifejtette, a Független Kisgazdapárt 1998-ban a vidékfejlesztés kiharcolása érdekében koalíciós kényszerben volt, és emlékeztetett arra, hogy 82 jelöltjüket léptették vissza a Fidesz javára. A fórumon Torgyán József több alkalommal is bírálta a jelenlegi kormány tevékenységét. - Orbán Viktor és Martonyi János úgy mozognak a diplomáciában, mint elefánt a porcelánboltban - fogalmazott az FKGP elnöke. A korábbi kisgazdapárti politikusokkal kapcsolatos kérdésekre a pártelnök azt válaszolta, a "szellemi környezetszennyező miniszter", Turi-Kovács Béla "a Fidesz országos listájáról kiabálja, hogy félti a Független Kisgazdapártot, miközben bolsevik párttitkároknak kampányol".