MSZP: március 15-e mindenkié

MTI
A nemzeti összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke a március 15-i ünnep kapcsán csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Rámutatott: Magyarország történelme az egész nemzeté, ezért senki sem bonthatja szét úgy, hogy egyes mozzanatait önkényesen kiemeli, vagy kizárja abból a nemzet valamely részét.

Jánosi György szavai szerint március 15-e - a hamis aktualizálási kísérletek ellenére - 154 éve egyszerre szól a múltról, illetve a jelenről: a nemzeti szabadság és függetlenség, a jog- és esélyegyenlőség, valamint a sajtó- és véleményszabadság mindenkori értékmérője. "A kirekesztő törekvésekkel szemben a nagy célokra összpontosító összefogásé, a modern Magyarországé, amelynek minden állampolgára felekezetre, származásra és nemre való tekintet nélkül egyaránt boldogulhat" - tette hozzá. A szocialista politikus úgy látja: Magyarország ismét fordulóponthoz érkezett, és a kérdés most az, hogy felzárkózik-e Európához vagy leszakad a fejlődés fő áramától.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája