Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese írásbeli választ igénylő kérdést intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz a volt állami gazdaságok "botrányos privatizációja" kapcsán csütörtökön. Az MTI-hez is eljuttatott kérdések szerint a szocialista politikus többek között arra vár választ a miniszterelnöktől, nem tartja-e erkölcstelennek, hogy "a törvénytelenségekkel tarkított privatizáció végeredményeként többségében néhány új földesúr kezében összpontosult a volt állami gazdaságok vagyona és irányítása".
Az MSZP-s képviselő szerint ily módon lettek vezetők kormánypárti politikusok egykori üzlettársai például a Gödöllői Tangazdaság Rt.-ben, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt.-ben és a HKG Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt.-ben.
A Keller László levelében foglaltak szerint az utóbbinál két felcsúti kötődésű vállalkozó lett az agrárcég közvetlen befolyással rendelkező tulajdonosa, akikkel kapcsolatban a szocialista politikus afelől érdeklődik, ismeri-e őket a miniszterelnök.
A szocialista politikus azt is megkérdezi, mivel tudja Orbán Viktor hitelt érdemlően cáfolni, hogy személyes, politikai kapcsolataik segítségével szereztek tulajdont és döntő befolyást egyes volt állami gazdaságokban "a kormányzati személyes ismeretséggel bíró személyek".
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon