Keller Orbánt kérdezi a 'botrányos privatizációról'

MTI
Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese írásbeli választ igénylő kérdést intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz a volt állami gazdaságok "botrányos privatizációja" kapcsán csütörtökön. Az MTI-hez is eljuttatott kérdések szerint a szocialista politikus többek között arra vár választ a miniszterelnöktől, nem tartja-e erkölcstelennek, hogy "a törvénytelenségekkel tarkított privatizáció végeredményeként többségében néhány új földesúr kezében összpontosult a volt állami gazdaságok vagyona és irányítása". Az MSZP-s képviselő szerint ily módon lettek vezetők kormánypárti politikusok egykori üzlettársai például a Gödöllői Tangazdaság Rt.-ben, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt.-ben és a HKG Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt.-ben. A Keller László levelében foglaltak szerint az utóbbinál két felcsúti kötődésű vállalkozó lett az agrárcég közvetlen befolyással rendelkező tulajdonosa, akikkel kapcsolatban a szocialista politikus afelől érdeklődik, ismeri-e őket a miniszterelnök. A szocialista politikus azt is megkérdezi, mivel tudja Orbán Viktor hitelt érdemlően cáfolni, hogy személyes, politikai kapcsolataik segítségével szereztek tulajdont és döntő befolyást egyes volt állami gazdaságokban "a kormányzati személyes ismeretséggel bíró személyek".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37