Nőtt a fiatalok szavazókedve

Népszabadság
A legutóbbi adatok szerint a fiatalok körében nőtt a biztos szavazók száma: a 18 és 29 év közöttiek több mint hatvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy részt vesz a választásokon. E körben a Fidesz-MDF pártszövetséget támogatók aránya 28 százalékos, míg az MSZP-re 17, az SZDSZ-re négy, a MIÉP-re két százalék szavazna. A parlamenti választások kimenetelét a fiatalabb korosztályok gyakorlatilag eldönthetnék, hiszen az első szavazók száma most körülbelül 510 ezerre tehető, míg a 18 és 29 év közötti korosztályba mintegy 1,7 millió választópolgár tartozik. Az összes választásra jogosult száma egyébként valamivel meghaladja a nyolcmilliót, s 1998-ban a két legnagyobb párt, a Fidesz, illetve az MSZP listáira - igaz, 57 százalék körüli részvételi arány mellett - 1,2-1,4 milliónyian voksoltak. Több közvélemény-kutatás adatai viszont egyértelműen azt mutatják, hogy a fiatalok politikailag kevésbé aktívak: részvételi hajlandóságuk egyértelműen alacsonyabb az idősebb korosztályoknál mért értékeknél. Egyes vizsgálatok arra figyelmeztettek, hogy a fiatalok kevesebb mint fele menne el szavazni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája