Időközi polgármester-választás Lácacsékén

MTI
Salamon Sándor 51 éves körzeti háziorvos nyerte az időközi polgármester-választást a Bodrogközi Lácacsékén vasárnap - közölte Sipos Zoltánné körjegyző a voksok esti összeszámlálása után az MTI-vel. A 476 lakosú szlovák határ menti kistelepülésen a 302 választásra jogosult helyi lakosból 193-an adtak le szavazatot, ebből 188 volt érvényes. Közülük 73-at kapott az öt jelölt közül Salamon Sándor a három település betegeit ellátó háziorvos.

A vasárnapi időközi polgármester-választást azért kellett kiírni, mert a négy évvel ezelőtt megválasztott polgármester, Téglás Csaba jobb kereseti lehetőség miatt már évekkel ezelőtt egy helyi vállalkozáshoz szerződött, majd három hónapja ugyanezt tette a helyére választott felesége, Téglásné Renyó Éva is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31