A Magyar Szocialista Párt üdvözli, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar a választásokon való részvételre buzdítja híveit. Álláspontja szerint az állampolgárok joga, s egyben lelkiismereti kötelessége is, hogy éljenek a szavazás lehetőségével. Egyetért azzal is, hogy a választóknak azokra érdemes szavazniuk, akikről feltételezhető, hogy ígéreteiket valóra fogják váltani.
A Magyar Szocialista Párt programja is egyértelművé teszi, hogy fontosnak tartja az ínségben szenvedők, az idősek, a magukra maradottak megsegítését, a családok támogatását, a fiatalok tanulásának és lakáshoz jutásának biztosítását, a tehetségesek kiemelkedésének előmozdítását. Megbecsüli a magyar kultúra értékeit, segíti az egészséges nemzeti öntudat kialakítását, s támogatja a határon túli magyarságot. 1994-98 közötti kormányzása már bebizonyította, hogy biztosítja az egyházak szabad működésének lehetőségét, társadalmi szerepük betöltésének és a hívők szabad vallásgyakorlásának feltételeit.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon