Az MSZP üdvözli a püspöki kar körlevelét

MTI
A Magyar Szocialista Párt üdvözli, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar a választásokon való részvételre buzdítja híveit. Álláspontja szerint az állampolgárok joga, s egyben lelkiismereti kötelessége is, hogy éljenek a szavazás lehetőségével. Egyetért azzal is, hogy a választóknak azokra érdemes szavazniuk, akikről feltételezhető, hogy ígéreteiket valóra fogják váltani. A Magyar Szocialista Párt programja is egyértelművé teszi, hogy fontosnak tartja az ínségben szenvedők, az idősek, a magukra maradottak megsegítését, a családok támogatását, a fiatalok tanulásának és lakáshoz jutásának biztosítását, a tehetségesek kiemelkedésének előmozdítását. Megbecsüli a magyar kultúra értékeit, segíti az egészséges nemzeti öntudat kialakítását, s támogatja a határon túli magyarságot. 1994-98 közötti kormányzása már bebizonyította, hogy biztosítja az egyházak szabad működésének lehetőségét, társadalmi szerepük betöltésének és a hívők szabad vallásgyakorlásának feltételeit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37