Jenő
-3 °C
6 °C

A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a Munkáspárt

MTI
2002.03.22. 11:42
A Munkáspárt pénteken a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordul a Magyar Televízió a párt által jogsértőnek ítélt magatartása ügyében - jelentette be Thürmer Gyula Szekszárdon tartott sajtótájékoztatóján. A Munkáspárt elnöke elmondta: a legfőbb bírói testülettől azt várják, mondja ki, melyik szervezet hivatott azon "alkotmánysértő állapot" megszüntetésére, hogy a Magyar Televízió műsoraiban nem biztosít esélyegyenlőséget az országos listát állító pártoknak. Utalt arra, hogy az LB keddi határozata szerint az Országos Választási Bizottság nem illetékes ilyen ügyekben, ugyanakkor aznapi ülésén az ORTT is úgy foglalt állást: nincs hatásköre az ügyben dönteni.

Thürmer Gyula a meghiúsulni látszó miniszterelnöki, illetve miniszteri vitákról szólva közölte: a két nagy párt helyett az országos listát állító pártok vezetőinek kellene vitalehetőséget biztosítani. "Egyébként, ha a parlamenti ellenzék nem képes Orbán Viktorral szemben kiállítani egy vitapartnert, én szívesen vállalom" - tette hozzá.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?