Thürmer Gyula a meghiúsulni látszó miniszterelnöki, illetve miniszteri vitákról szólva közölte: a két nagy párt helyett az országos listát állító pártok vezetőinek kellene vitalehetőséget biztosítani. "Egyébként, ha a parlamenti ellenzék nem képes Orbán Viktorral szemben kiállítani egy vitapartnert, én szívesen vállalom" - tette hozzá.
A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a Munkáspárt
A Munkáspárt pénteken a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordul a Magyar Televízió a párt által jogsértőnek ítélt magatartása ügyében - jelentette be Thürmer Gyula Szekszárdon tartott sajtótájékoztatóján.
A Munkáspárt elnöke elmondta: a legfőbb bírói testülettől azt várják, mondja ki, melyik szervezet hivatott azon "alkotmánysértő állapot" megszüntetésére, hogy a Magyar Televízió műsoraiban nem biztosít esélyegyenlőséget az országos listát állító pártoknak.
Utalt arra, hogy az LB keddi határozata szerint az Országos Választási Bizottság nem illetékes ilyen ügyekben, ugyanakkor aznapi ülésén az ORTT is úgy foglalt állást: nincs hatásköre az ügyben dönteni.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19