MSZP-SZDSZ egyeztetés a választások utáni törvényekről

MTI
A Magyar Szocialista Párt a jövő héten tárgyalásokat kezd a Szabad Demokraták Szövetségével egy olyan törvénycsomag megalkotásáról, amely az esetleges kormányváltást követően orvosolni fogja a demokráciát ért sérelmeket. Erről Kovács László, az MSZP elnöke beszélt vasárnap Simontornyán egy lakossági fórumon. A szocialista pártelnök elmondta: az egyeztető megbeszélések szükségességét az SZDSZ vetetette fel annak érdekében, hogy "Magyarország visszatérjen a demokratikus fejlődés útjára, melyről a Fidesz és koalíciós partnerei az elmúlt négy év során letaszították". Kovács László úgy vélte: a demokráciával és a jogállamisággal összefüggő nézetek egyeztetése a két párt fontos találkozási pontja, mely magában hordozza a későbbi szélesebb körű együttműködés lehetőségét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31