Gusztos: országimázs a nép kokainja
Ma Magyarországon az a kormány-pr, ami Kolumbiában a kokain: egyrészt butítják vele a népet, másrészt komoly állami üzlet van benne - vélekedett Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő. A Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt tartott, az SZDSZ Új Generáció által rendezett demonstráción közölte: levelet írt a miniszterelnöknek, amelyben az Országimázs Központtal kapcsolatban álló cégekről tett fel kérdéseket. A demonstráción részt vevők Orbán Viktor és Wermer András arcképét ábrázoló maszkokat viseltek, illetve tartottak a kezükben.
- Felháborító, hogy Csévharaszton a kormányfő tanácsadójának érdekeltségébe tartozó cégek komoly vagyont jelentő, hatalmas birtokra tettek szert - jelentette ki Gusztos Péter. Hozzátette: ezen a birtokon azok a cégek jelentek meg, amelyek az Országimázs Központtal vannak kapcsolatban.
A miniszterelnökhöz intézett levélben Gusztos Péter egyebek közt arra vár választ: tudja-e, hogy a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. milyen tevékenységet folytat Csévharaszton.
- Megalapozottak-e azok a feltételezések, miszerint a Fidesz kampányközpontja működik Csévharaszton; megalapozottak-e azok a feltételezések, miszerint a választás tisztaságát veszélyeztető módon az Országimázs Központ által jól tartott cégek jelentős mennyiségű közpénzt költenek a Fidesz kampányára? - kérdezi Gusztos Péter.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31