Nyomoznak Deutsch-ot rágalmazó iratok ügyében

Népszava
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal feljelentéskiegészítés keretében már vizsgálja Deutsch Tamás és Juszt László beadványait, amelyeket egymástól függetlenül juttattak el a Legfőbb Ügyészségre (LÜ), erősítette meg Horányi Miklós, az LÜ szóvivője. Mint ismert, a szóban forgó dokumentumok egy közjegyző előtt tett nyilatkozat másolatai, amelyben azzal vádolja Deutsch ifjúsági és sportminisztert egy, az adóhatóság által körözött személy, hogy a miniszter törvénysértésekre kérte őt, majd miután kérése nem teljesült, meg is fenyegette.

Deutsch Tamás februárban, egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az újságírók körében egy általa ismeretlen, de rágalmazó tartalmú írást terjesztenek. A miniszter nem ismertette a szöveget, de közölte, hogy ha az irat tartalma nyilvánosságra kerül, pert indít. Deutsch ezután fordult az LÜ-höz, ahová Juszt László újságíró is eljuttatta az iratokat. Az LÜ a beadványokat feljelentésként értelmezve továbbította azt az ügyészség nyomozó szervéhez, amely feljelentéskiegészítést rendelt el az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37