Nyílt levél a MIÉP revíziós törekvései ellen

Népszava
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöksége nyílt levélben fordult Dávid Ibolya igazságügy-miniszterhez. A szervezet vezetése arról érdeklődik -írja csütörtöki számában a Népszava -, hogyan tűrheti a miniszter szótlanul és cselekedet nélkül, hogy a MIÉP megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni jelszóval készül a választásokra.

A visszaszerezni jelentéséről a MIÉP alelnöke, ifj. Hegedűs Lóránt Budakeszin a minap tartott választási gyűlésén egyértelműen elmondta: a csonkolt hon visszaszerzése a párt célja. Ez a jelszó a MEASZ szerint nemcsak az érvényben lévő békeszerződéssel ellentétes, hanem szembeállítja hazánkat valamennyi szomszédjával és ellehetetleníti az ország bejutását az Európai Unióba - idézi a Népszava a MEASZ álláspontját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32