Az ülésen a közgyűlési elnök bejelentette: megbízási szerződése ügyében állásfoglalást kért a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivataltól, s azt a választ kapta, hogy tisztségével nem fér össze a szerződés. A tanácskozáson az MSZP frakciója azt javasolta: a közgyűlés szavazzon arról, hogy a három éven át érvényes szerződés összeférhetetlen volt Lázár Mózes tisztségével. A felvetés a szükségesnél kettővel kevesebb igenlő szavazatot kapott, s az MSZP és az SZDSZ képviselői ezt követően kivonultak a közgyűlésről.
Ellenzéki kivonulás a megyei közgyűlésről a Lázár-ügy miatt
Kivonultak az ellenzéki pártok a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés csütörtökön Tatabányán tartott üléséről, mert nem kaptak kellő támogatást ahhoz, hogy szavazhassanak egy, Lázár Mózessel, a közgyűlés fideszes elnökével, országgyűlési képviselővel kapcsolatos összeférhetetlenségi kérdésről.
Az ügy előzménye: a Népszabadság a napokban azt írta, hogy Lázár Mózes 1998. júliusa óta havi bruttó 120 ezer forintot kapott korábbi munkáltatójától, a Vértesi Erőmű Rt-től, a cég érdekében végzendő tevékenységért, s ezt az összeget nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32