G. Nagyné Maczó Ágnes arra kérte a választókat vasárnap Hajdúdorogon, hogy ne voksoljanak a "báránybőrbe bújt farkasokra". Az FKGP országos alelnöke a Fidesz húsvéti kezdeményezése kapcsán közölte: a politika és az ünnep, a kereszténység pártjának mindennapjaihoz tartozik, húsvétra ezért nem kell kampányszünetet elrendelniük. G. Nagyné Maczó Ágnes úgy fogalmazott: aki húsvét előtt néhány nappal azt üzeni az ország egy részének, hogy öngyilkosságot kell elkövetnie, az nem keresztény - jelentette ki a kisgazda politikus, majd hozzátette: ez a magatartás a keresztény vallással, a keresztény hittel teljesen szemben áll, és "most elárulták, hogy hova tartoznak".
Több ezren vettek részt egyébként vasárnap a hagyományos pászkaszentelésen Hajdúdorogon. A görög katolikus székesegyház kertjében a pászkaszentelésre várók között G. Nagyné Maczó Ágnes mellett ott volt Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is. A két politikus váltott néhány szót a templomkertben. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy G. Nagyné Maczó Ágnes nagyszülei mindkét ágon hajdúdorogiak, így minden évben részt vesz a húsvéti pászkaszentelésen
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon