A Centrumnak is van már ifjúsági tagozata

MTI
Epi-Centrum néven megalakult a Centrum párt ifjúsági tagozata - jelentette be Imre Zsombor, a húsz egyetemista, illetve főiskolás által megalakított szervezet társelnöke. Elmondta, elsősorban azt tekintik céljuknak, hogy a fiatalokat az országgyűlési választásokon való részvételre biztassák, ám igyekeznek minél több szavazót megnyerni a tőlük függetlenül működő Centrum pártnak is. Az Epi-Centrum nevet a szó "rezgésközpont" jelentése miatt választották, amivel a fiatalok felrázását, politikai érdeklődésük felkeltését szeretnék elérni. - Az új szervezet nem feltétlen a nagypolitikában kíván részt venni, hanem szakpolitikai műhelyként konstruktív javaslatokkal segíti majd a Centrum tevékenységét a párt választásokon elért eredményétől függetlenül - jelezte Imre Zsombor. Hozzátette: az Epi-Centrum négy alapító tagja már vasárnap megméretteti magát a választásokon, a Centrum jelöltjeként.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25