A felhívásban szerepel, hogy a Fidesz-MDF koalíció és szövetségesei védelmezik a megújuló Magyarország gazdasági, társadalmi és alkotmányos vívmányait, erkölcsi-szellemi értékeit, míg a másik oldalon az egypárti kiváltságrendszer birtokosainak jogutódai és követői kívánják megújítani hatalmukat. A közzétett felhíváshoz csatlakozott többek között Bánffy György, Debreczeni József, Elek István, Siklós Csaba, valamint Szabó Tamás.
Az Antall-kormány egykori tagjai a Fidesz-MDF támogatására szólítanak
Felhívást tettek közzé szerdán Budapesten az MDF, a KDNP, az FKGP, valamint az MDNP egykori alapítói, tisztségviselői és képviselői, amelyben "a rendszerváltoztató korszerű törekvések és erők egységének megteremtése érdekében" a Fidesz-MDF koalíció közös listáira és egyéni képviselőjelöltjeire történő szavazásra szólítanak fel.
A felhívást Szabad György akadémikus, az Országgyűlés volt elnöke, valamint Csoóri Sándor, Varga János, Andrásfalvy Bertalan, Kodolányi Gyula, Bod Péter Ákos, Bogárdi Zoltán és Kulin Ferenc neve fémjelzi. Szabad György hangsúlyozta: az Orbán-kormány vállalja az Antall-kormány által képviselt politikát, amelyben a gazdasági-társadalmi, illetve a nemzeti kérdések egyaránt kiemelt helyen szerepelnek.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
7 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19