Elrendelte a nyomozást a Magyar Posta és a Defend közötti üzletek ügyében a Fővárosi Főügyészség. A nyomozást két szocialista képviselő ismeretlen tettes ellen tett feljelentése alapozza meg. Ez a Defend és a posta kapcsolatát bemutató dokumentumokra épül.
A Defend vezetője és egyik tulajdonosa Földi László volt hírszerzőtiszt, aki a Nyírfa-ügyben vált ismertté, majd a valóságban nem létező megfigyelési ügyben betöltött kazettavásárlási szerepe miatt került ismét reflektorfénybe. A Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, Kalmár István Simicska Lajos elnöksége idején az APEH elnökhelyettese és Orbán Viktor informatikai tanácsadója volt.
A feljelentésben a képviselők arra hivatkoztak: a posta úgy szerződött a Defenddel pénzfeldolgozási tevékenységének ellátására, hogy a megbízás évi 150 millió forintos többletkiadást jelentett. Kifogásolták, hogy a posta nem lépett fel az ellen, hogy a Defend a tőle felvett 345 milliós tagi kölcsönt nem a kijelölt célokra használta fel, és a kamatait sem fizette. A honatyák úgy vélték: az ügyekkel kapcsolatban a posta részéről hűtlen kezelés, a Defendnél pedig adócsalás gyanúja merül fel. A panaszt hétfőn hagyta helyben az ügyészség, és elrendelte a nyomozást, határidejét június 8-ában határozta meg.
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon