A Defend-ügyben már nyomoznak

Népszabadság
Elrendelte a nyomozást a Magyar Posta és a Defend közötti üzletek ügyében a Fővárosi Főügyészség. A nyomozást két szocialista képviselő ismeretlen tettes ellen tett feljelentése alapozza meg. Ez a Defend és a posta kapcsolatát bemutató dokumentumokra épül. A Defend vezetője és egyik tulajdonosa Földi László volt hírszerzőtiszt, aki a Nyírfa-ügyben vált ismertté, majd a valóságban nem létező megfigyelési ügyben betöltött kazettavásárlási szerepe miatt került ismét reflektorfénybe. A Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, Kalmár István Simicska Lajos elnöksége idején az APEH elnökhelyettese és Orbán Viktor informatikai tanácsadója volt.

A feljelentésben a képviselők arra hivatkoztak: a posta úgy szerződött a Defenddel pénzfeldolgozási tevékenységének ellátására, hogy a megbízás évi 150 millió forintos többletkiadást jelentett. Kifogásolták, hogy a posta nem lépett fel az ellen, hogy a Defend a tőle felvett 345 milliós tagi kölcsönt nem a kijelölt célokra használta fel, és a kamatait sem fizette. A honatyák úgy vélték: az ügyekkel kapcsolatban a posta részéről hűtlen kezelés, a Defendnél pedig adócsalás gyanúja merül fel. A panaszt hétfőn hagyta helyben az ügyészség, és elrendelte a nyomozást, határidejét június 8-ában határozta meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32