Tagad a sortűzper vádlottja

Korábbi vallomásával ellentétben azt állítja nem a tömegre nyitott tüzet az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy 1956. október 23.-án belelőtt a parlament előtt tüntető fegyvertelen tömegbe. A Fővárosi Bíróság szerdán kezdődött tárgyalásán a 72 éves volt kormányőr elmondta: 2-3 sorozatot lőtt a levegőbe, de az utcán akkor már senki sem tartózkodott. Ezzel ellentétben a rendőrségi kihallgatáson a vádlott egyértelműen állította: tüzet nyitott a tömegre. A férfit emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint 1956. október 23.-án, fegyvertelen tüntető tömeg vonult a Kossuth térre a Parlament épülete éle. A szovjet harckocsik személyzete a tér kiürítésére kapott parancsot, ezért a harckocsikból, illetve a teret övező épületek tetőteréből tüzet nyitottak a 3000 fős tömegre. A vádlott ekkor társaival együtt, felfegyverkezve az Akadémia utcában lévő pártközpontban tartózkodott. Ez idáig nem tisztázott okokból a tér kiürítésekor a kormányőrök is kimenetek az utcára, ahol a férfi rövid géppuskasorozatot adott le a térről menekülő tömegre. A vádlott által megölt, vagy megsebesített személyek száma ismeretlen, a téren történt lövöldözések közben azonban összesen mintegy 60 ember meghalt 150 pedig megsebesült. A tárgyalás a jövő héten tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32