Összeegyeztethető az eva és a 18 százalékos szja

Napi Gazdaság
A kormányzásra készülő MSZP és az SZDSZ legfontosabb adóelképzelései, az egységes vállalkozói adó (eva) és a kétkulcsos, 18/36 százalékos szja-tábla saját szakértőik szerint összeegyeztethetők. Tudvalevő, hogy egy esetleges közös kormányba az SZDSZ csak négy sarkalatos pontjának elfogadása esetén lépne be. Ezek jórészt szerepelnek az MSZP elképzelései közt, de az SZDSZ 18 és 36 százalékos kulcsokkal operáló személyijövedelemadó-tábláját még össze kell egyeztetni az MSZP-nek az egységes vállalkozási adóra vonatkozó tervével (az eva az áfa, a társasági adó és az osztalékadó egységes, 15 százalékos adókulcs szerinti elszámolását teszi lehetővé a 10 millió forint árbevétel alatti kisvállalkozásoknak), és a szocialisták eddig nem kardoskodtak a diplomás minimálbér ötlete mellett sem. A két párt szakértői és döntéshozói ennek ellenére a programok összeegyeztethetőségét hangsúlyozzák. László Csaba pénzügyminiszter-jelölt és Csillag István egyaránt úgy nyilatkozott lapunknak, hogy az eva és a 18 százalékos szja összehangolható, de más-más kört érint.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32