A Fidesz egy hét után lehallgatta az üzenetrögzítőt

MTI
Egy feltételezett kampánycsend-sértési ügy kivizsgálását kérte a Fidesz és az MDF helyi elnöke közös levélben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5-ös választókerületének (Ózd) választási bizottságától. Erről Babus Magdolna, a bizottság koordinátora tájékoztatta hétfőn az MTI-t. A testülethez Nyerges Tibornak, a Fidesz és Batthyányi Józsefnek, az MDF helyi elnökének aláírásával érkezett levélből idézve elmondta: a politikusok április 14-én hallgatták le a két párt közös irodájának üzenetrögzítőjét, amelyen egy magát megnevezni nem kívánó személy bejelentette, hogy április 6-án, tehát a választás első fordulója előtti napon baloldaliak bográcsgulyással vendégelték meg a helyi kisebbséget a város több pontján. A levél második pontja szerint szintén ismeretlen hang jelezte az üzenetrögzítőn, hogy ugyanazon a napon több ózdi cigánytelepen rendeztek sütést-főzést a "balosok" a szavazatok megszerzése érdekében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32