Rágalmazás miatt tett feljelentést a Defend

MTI
Feljelentést tett a Defend Kft. nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt ismeretlen tettes ellen szerdán a IV-XV. kerületi bíróságon azért, mert a napokban olyan valótlan tartalmú híresztelések jelentek meg a sajtóban, melyek szerint a cég megfigyelte Medgyessy Pétert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét kampánykörútja során. Földi László, a cég ügyvezető igazgatója, az Információs Hivatal egykori tisztje a megfigyelésről szólva leszögezte: az egész ügy képtelenség, durva és roppant ügyetlen provokáció. Engem a Népszabadság, a Magyar Hírlap és a HVG munkatársai egyaránt arról tájékoztattak, hogy Juszt László újságíró olyan, a Defend logójával ellátott dokumentumokat juttatott el hozzájuk, amelyek állítólag alátámasztják a szocialista politikus megfigyeléséről szóló híreszteléseket - mondta Földi László.

A cég vezetője szerint ez az ügy túlmutat egy sajtóvitán, itt valakik bűncselekményt követtek el azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt megrágalmazták a Defendet. A hatóságoktól várom, hogy felderítsék, kik és miért éltek vissza a cég nevével. Arról természetesen szó sincs, hogy mi bármifajta kísérletet tettünk volna Medgyessy Péter megfigyelésére - hangsúlyozta Földi László. Hozzátette: a dokumentum tartalmát ismerve szakmailag is le akarják járatni a Defendet. Ha ilyet tennénk, nem így tennénk - jegyezte meg a volt hírszerző tiszt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04