A kommünikében jelzik, a választási eljárásról szóló törvény kimerítően meghatározza a választásokkal kapcsolatos esetleges visszásságok orvoslásának rendjét; a törvény szerint a választások tisztaságának biztosítása, illetve az ezzel kapcsolatos jogorvoslatok elbírálása a választási bizottságok, különösen az Országos Választási Bizottság, továbbá a bíróságok feladata. "A választási eljárásról szóló törvény szabályai e tekintetben a köztársasági elnök számára nem állapítanak meg hatáskört" - áll a közleményben. A köztársasági elnök felhívja a petíciót benyújtók, illetve valamennyi választópolgár figyelmét: a választási bizottságokban, így az Országos Választási Bizottságban is, a választott tagokon kívül valamennyi érintett párt képviselői is helyet foglalnak.
Mádl: nincs hatásköre az újraszámlálás elrendeléséhez
Mádl Ferenc köztársasági elnök az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) juttatta el azt a hozzá benyújtott petíciót, amelyben a parlamenti választásokon leadott szavazatok összességének újraszámlálását kérik - tájékoztatta az államfő sajtóirodája csütörtökön közleményben az MTI-t. A közlemény szerint a nap folyamán - a benyújtók szerint több mint százezer aláírással - petíciót, az előterjesztők megjelölése szerint "népi kérést" nyújtottak be Mádl Ferenchez, amelyben arra kérik a köztársasági elnököt, hogy rendelje el az országgyűlési választásokon leadott szavazatok újraszámlálását.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25