Imahadjárat a sátán ellen - az egyház már választott

Népszabadság
A jelek szerint a templomokban változatlan erővel folyik a kampány a jobboldali pártok mellett. Bellai Zoltán kaposvári református lelkipásztor felhívása a "magát ma éppen szociáldemokratának megjelölő" pártról és a kommunizmus bűneiről rántja le a leplet, nem feledkezve meg az MSZP- SZDSZ kormányzás bírálatáról sem.

Az egyik belvárosi katolikus templomban terjesztett szórólapon ismét olvasható az az ima, amely kéri istent, hogy védje meg "nemzetünk miniszterelnökét, Orbán Viktort", és távolítson el tőle "minden személyes támadást, hogy népünket továbbra is jó erőben, egészségben, a Te szent akaratod szerint tudja vezetni".

Ugyanebben a templomban egy másik katolikus dokumentumhoz is hozzájuthatnak a hívek, amelynek szerzője Blanckenstein György szentendrei plébános. A szöveg egyik részletét betű szerint idézzük: "A sátán akkor tombol, amikor a vesztét érzi. Mutassuk meg, hogy a hitünk nem lankadt!!! A választás tapasztalata nagypénteki állapot. Van-e hitünk, hogy lesz ebből még Húsvét??? Indítsuk el ezt az imahadjáratot a sátán ellen!!!! Túlságosan könnyedén vettük, hogy a választást megnyertük."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25