A Fővárosi Bírósághoz fordul a MIÉP

MTI
A Magyar Igazság és Élet Pártja a Fővárosi Bírósághoz fordult, mert az illetékes választási bizottságok "elszabotálták" egy XV. kerületi panasz vizsgálatát és érdemi elbírálását. Csurka István keddi budapesti sajtótájékoztatóján az ügyet ismertetve elmondta: még a választás első fordulójában történt, hogy egy állampolgár azért nem tudott voksolni, mert helyette már valaki aláírta a névjegyzéket, sőt családtagjai helyett is megtette ezt, akik viszont el sem mentek szavazni.

Csurka István jelezte, annak ellenére, hogy a helyi választási bizottság MIÉP-es tagja ezt szóvá tette, az eset nem szerepelt a választási jegyzőkönyvben, a későbbi eljárás során pedig a szavazatszedő bizottság tagjainak távol maradása miatt nem került sor urnabontásra és újraszámlálásra. Itt súlyos törvénysértés, eljárási hiba és választási csalás történt - jelentette ki a MIÉP elnöke, hangsúlyozva: ebben a választókerületben az első forduló eredményes volt, nyert a szocialista jelölt, "kérdés milyen módszerekkel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47