Torgyán feljelentést tett a székházeladás miatt

Népszabadság
Az FKGP Belgrád rakparti székházának eladása miatt feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon Torgyán József kisgazda elnök. Erről a politikus a Nap-kelte keddi műsorában beszélt.

A székházat év elején vásárolta meg Szeremley Huba 700 millió forintért. Az üzletember a vételárból 200 millió forintos foglalót már megfizetett. A szerződés szerint a fennmaradó 500 millió kifizetése után a tulajdonába kerül az épület, ha az FKGP július 31-ig nem tudja visszafizetni a foglalót. Mivel az FKGP a 0,76 százalékos választási eredménye után nem kap költségvetési támogatást, nem tudja visszafizetni a 200 milliót Szeremleynek, s a párt elveszti székházát.

- Azért tettem büntetőfeljelentést az ügyben ismeretlen tettes ellen csalás bűntettének gyanúja miatt, mert sem a vételár, sem a foglaló visszafizetésének a határideje nem stimmel - közölte Torgyán. Állítása szerint nem volt tudomása arról, hogy az FKGP főtitkára, Gyimóthy Géza, valamint G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök és Deák József pártfőügyész 700 millió forintért eladta a székházat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37