Az LB szerdán elutasította azt a három beadványt, amelyek az országgyűlési képviselő-választások első fordulójában leadott szavazatok négy egyéni választókerületben történő szúrópróbaszerű újraszámlálására irányultak.
Lomnici Zoltán, az LB elnökhelyettese az MTI-nek elmondta: április 18-án három magánszemély fordult az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) azzal, hogy rendeljék el négy egyéni választókerületben a szavazatok szúrópróbaszerű újraszámlálását. A testület azonban elutasította a beadványokat. Az OVB hatáskör hiányával indokolta döntését.
A beadványozók ezután kifogással fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz. Lomnici elmondta: az LB kedden mindhárom ügyben elutasította az OVB döntése ellen benyújtott panaszt. Az LB végzéseiben rámutatott arra, hogy az OVB törvényben biztosított hatásköre nem teszi lehetővé a testület számára, hogy elrendelje a szavazatok újraszámlálását. A végzések indoklása tartalmazza azt is, hogy a vonatkozó törvényi szabályozás szerint a helyi választási bizottságok választási eredményt megállapító döntései elleni kifogások elbírálása a megyei bíróságok, illetve a Fővárosi Bíróság feladata
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon