Csütörtök reggel 9-re hívták a SZBEI-re meghallgatásra - a politikusok közül elsőként - Keller László szocialista képviselőt. Az MSZP frakcióvezető-helyettese a lapnak elmondta: ő már korábban, Juhász Ferenc feljelentésétől függetlenül egy írásbeli kérdésbe foglalva megtette feljelentését ismeretlen tettes ellen a Happy End-ügyben. Közölte: már a választások előtt értesült arról, hogy csütörtökön meghallgatásra várják az SZBEI-n.
Kellert kihallgatják a Happy End ügyében
Több parlamenti képviselőt hallgatnak meg a Happy End kft. üzleti tevékenységével kapcsolatos feljelentés nyomán a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) VI. kerületi Aradi utcai székházában. A Magyar Hírlap értesülései szerint ismét meghosszabbították a feljelentés-kiegészítés határidejét.
A rendezvényszervező cég, a Happy End több tízmilliós megbízásait, s az általa felkért cégek körét kifogásolva tett feljelentést március 25-én Juhász Ferenc szocialista képviselő. Ennek alapjául a Népszabadságban terjedelmes cikkben megfogalmazott információk szolgáltak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
7 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19