A Centrum az önkormányzati választásokra összpontosít

Magyar Hírlap
Az önkormányzati választásokra készül gőzerővel a Centrum Párt, Kupa Mihály szerint az októberi megmérettetésen az emberek inkább a meggyőző személyiségekre, mintsem pártokra szavaznak majd. A második forduló után Kupa elismerte, nem volt B tervük arra az esetre, ha nem kerülnek be a parlamentbe, mégis úgy látja, pártja a belső feszültségek ellenére sem fog szétszakadni. A Centrumnak nincs mit tisztáznia, a résztvevőknek kell eldönteniük, továbbra is folytatják-e velünk a közös munkát, bár úgy látom, nehéz lenne máshol működniük - fogalmazott. A pártelnök cáfolta, hogy vezető állami beosztáshoz jutna a szocialista kormányalakítás után: "Nem leszek az APEH elnöke, már a lányom is hívogat, hogy neki miért nem szóltam a kinevezésemről, pedig csak alaptalan pletyka az egész". Kupa ugyanakkor úgy látja, ki kell emelni az adónyomozó hivatalt az adóhatóság szervezetéből és a rendőrség kötelékébe kell helyezni, ahogyan ez az eredeti adókoncepcióban is szerepelt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25