Elutasította a Legfelsőbb Bíróság a töredékszavazatok újraszámlálását

Érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Llegfelsőbb Bíróság hétfőn a töredékszavazatokról szóló beadvány elutasítása elleni fellebbezéseket. Az OVB-hez a választások második fordulója után Vecsernyés János joghallgató fordult beadványával, amelyben amellett érvelt, hogy az első forduló után visszalépett jelöltekre leadott szavazatokat nem lehet figyelembe venni a töredékszavazatok számlálásnál és a mandátumok elosztásánál. A beadványt az OVB nyolc igen és négy nem szavazat mellett utasította el.

Az elutasítás óta ketten is megtámadták az OVB-nek azt a határozatát, mely elutasította a töredékszavazatok számítási módjával kapcsolatos beadványt. A Legfelsőbb Bírósághoz egy volt alkotmánybíró, illetőleg az APÜSZ elnöke fordult megismételve azt az érvelésüket, hogy a második fordulóban nem induló jelöltek elsőfordulós töredékszavazata ne legyen érvényes.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25