A politikus a kampánycsend megsértésének megállapítását és a szavazás megismétlését kérte a bíróságtól. Horváth László szerint ugyanis Sós Tamásnak a Kossuth Rádió Oxigén című műsorában, a Heves megyei Területfejlesztési Tanács elnökeként tett, Sirok és környéke vízellátási problémáinak megoldását sürgető nyilatkozata alkalmas volt a választói akarat befolyásolására. A bíróság ezzel szemben megállapította, hogy a nyilatkozat során semmilyen politikai utalás nem hangzott el. Sós Tamás riporteri kérdésre válaszolva, szakmai nyilatkozatot tett.
Nem sértettek kampánycsendet Pétervásárán
Nem sértette meg a kampánycsendet Sós Tamás, a pétervásárai körzet szocialista képviselőjelöltje - állapította meg csütörtöki, jogerős végzésében a Heves megyei Bíróság. Ez azt jelenti, hogy a testület elutasította Horváth Lászlónak, a Fidesz-MDF képviselőjelöltjének a Heves megyei Területi Választási Bizottság határozata ellen benyújtott kifogását. Sós Tamás 235 szavazattal előzte meg vetélytársát a választások második fordulójában.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31