Olasz zászlóalj keretében kezdi meg működését júniusban egy 150 fős magyar katonai rendfenntartó alakulat szarajevói bázissal. A Honvéd Vezérkar főnőkének helyettese a Magyar Hírlapnak elmondta: ezt a köteléket a jövőben önálló, ütőképes egységgé fejlesztik majd. Most júniustól az SFOR-erők által ellenőrzött területen működő különleges katonai egység (angol betűszóval MSU) három századában egy-egy 30-50 fős magyar szakasz lesz. Feladatuk sokrétű, némelyike a Magyar Honvédségben eddig nem ismert képességeket igényel, amelyeket olasz kiképzők segítségével sajátítanak el. A kontingens hagyományos hadszíntéri felderítés mellett együttműködik az ENSZ boszniai rendőri erőivel, segíti majd a menekültek, elüldözöttek visszatelepítését. Ezen túl azonban szerepe lesz a többnemzetiségű katonai alakulatok feladatainak támogatásában, tömegmegmozdulások leszerelésében, terrorcselekmények elleni védelemben, és bekapcsolódik a körözött, elsősorban a háborús bűnökkel vádolt személyek felkutatásába és elfogásába.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon