Medgyessy rendszeresen konzultál a határon túli magyarokkal

MTI
Az új kormány rendszeresen tart majd konzultációt a határon túli szervezetek vezetőivel, és megalakulása után hamarosan összehívja a Magyar Állandó Értekezletet is. Ezt Medgyessy Péter az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelentette be, miután Kovács László szocialista pártelnökkel közösen megbeszélést tartott a határon túli magyar szervezetek három vezetőjével. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke és Kasza József a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a találkozót követő sajtótájékoztatón jelezte: egyetértettek az elvi kérdésekben, és szükségesnek ítélik a minél rendszeresebb egyeztetéseket. Medgyessy Péter megerősítette korábbi kijelentését, amely szerint közjogi értelemben 10 millió magyar miniszterelnöke lesz, de felelősséget 15 millió magyar iránt érez. Mint mondta, a most meglévő támogatási rendszerből kiindulva kívánnak továbblépni, aminek keretében segítséget nyújtanának a határon túl élő magyar fiatalok számára, és támogatnák a magyar kultúra megerősítését és terjesztését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04