Medgyessy tárgyalt a katolikus püspüki konferencia vezetőivel

MTI
Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt és Kovács László pártelnök pénteken megbeszélést folytatott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) vezetőivel a Parlamentben. A két politikus által kezdeményezett tanácskozáson a katolikus egyház képviseletében Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Seregély István egri érsek, a püspöki konferencia elnöke, Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök, a testület alelnöke, és Veres András püspök, az MKPK titkára vett részt.

Medgyessy Péter elmondta: elsőként a katolikus egyház vezetőivel vették fel a kapcsolatot, de terveik szerint a többi történelmi egyház képviselőjével is találkoznak a közeljövőben. Úgy fogalmazott: szerették volna megerősíteni, amit programjukban megfogalmaztak és a kampányban is többször hangoztattak, hogy az MSZP-nek nagyon fontosak a hívő emberek, és keresik a jó kapcsolatot, illetve az együttműködést az egyházakkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25