A kisebbségek is kopogtatnak Medgyessy-nél

MTI
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek számára legfontosabb kérdéseket vitatta meg hétfőn a 13 országos önkormányzattal rendelkező kisebbség vezetője, illetve képviselője - jelentette ki Lásztity Péró, az Országos Szerb Önkormányzat elnöke a megbeszélést követően. Közlése szerint a magyarországi nemzetiségek vezetői bíznak abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül találkozhatnak Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölttel és megegyezés születik ezekben a kérdésekben. Lásztity Péró az általuk legfontosabb kérdések közé sorolta a kormányprogramtól a kisebbségpolitika terén elvárt intézkedéseket, az ennek megfelelő kormányzati struktúra kialakítását, az első száz nap programjában igényelt lépéseket, valamint a nemzetiségek intézményes részvételét a jogalkotásban. Ugyanakkor az MTI érdeklődésére sem kívánta egyelőre részletezni, milyen konkrét intézkedéseket várnak a nemzeti és etnikai kisebbségek a megalakuló kormánytól, ahogy kitért az elől a kérdés elől is, jutottak-e ezen témák felsorolásában konszenzusra a résztvevők.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31