A Legfelsőbb Bíróság előtt az Országimázs-per

Népszabadság
Megismerhetők-e az Országimázs Központ (OK) két évvel ezelőtti szerződéseinek részletei - erről kell döntenie a Legfelsőbb Bíróságnak abban a perben, amit két szocialista képviselő indított az OK ellen.

Keller László és Veres János szocialista képviselők két évvel ezelőtt azt szerették volna megtudni, hogy az Országimázs Központ 2000-ben milyen szerződéseket kötött, s azok mögött milyen pénzmozgás volt. A központ előbb nem válaszolt, majd szűkszavúan tájékoztatott. E szerint 2000-ben 4,2 milliárd forint állt rendelkezésre, s abból 2,6 milliárdot december 15-ig már elköltöttek. Ezen túlmenően közölték, hogy 2000-ben 213 szerződést kötöttek; ebből 31-et állami ünnepségekhez tartozó feladatokra, 111-et a dokumentációs tár forgatásaira, négyet marketing-kommunikációs feladatokra, hármat támogatásokra, 64-et pedig egyéb feladatokra. A közbeszerzési pályázatok nyerteseivel kötött szerződések részleteiről azonban üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkoztak.

A képviselők ezután bírósághoz fordultak, és többek között a szerződések megismerését, s azok tartalmának nyilvánosságra hozatalát kérték. A Legfelsőbb Bíróság június 5-re tűzte ki a másodfokú tárgyalást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19