Kaltenbach a kisebbségek parlamenti képviseletéről tárgyalna

Magyar Hírlap
Az Alkotmánybíróság tíz évvel ezelőtt úgy foglalt állást, hogy a magyarországi kisebbségeknek joguk van a parlamenti képviseletre. A kisebbségi törvény szerint a részletekről külön jogszabályban kell rendelkezni. Az országgyűlési képviselet megteremtésére 1994-98 között, a kétharmados többséggel kormányzó MSZP-SZDSZ-koalíció idején kínálkozott a legnagyobb esély, de a pártok végül nem szavazták meg a parlament elé kerülő javaslatot.

A héten megalakult új Országgyűlésben roma és más nemzetiségű képviselők is mandátumot szereztek, de ők pártok színeiben, nem pedig a kisebbségek jelöltjeiként kerültek a törvényhozásba. A kisebbségek parlamenti képviselete továbbra is megoldatlan. Kaltenbach az új kabinet megalakítása után a lehető legrövidebb időn belül konzultációt kezdeményez a kisebbségi ügyekért felelős kormányzati tisztségviselővel és az igazságügyi tárca vezetőivel. Tárgyalni szeretne a törvényhozás adósságairól, így a kisebbségek parlamenti képviseletének ügyéről is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04