Torgyán is indul a pártelnöki posztért

MTI
Torgyán József indul a pártelnöki posztért a Független Kisgazdapárt (FKGP) június 15-i nagyválasztmányi ülésén. Az FKGP-elnök az országos elnökség tanácskozását követő sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten elmondta: a megyei elnökök részvételével kibővített testület egyhangúlag jóváhagyta azt a kérését, hogy az elnökválasztás titkos legyen, szemben a jelenleg érvényes alapszabállyal, amely nyílt voksolást ír elő. Közölte: az elnökség azt is jóváhagyta, hogy magához vonta a főtitkári és a pártfőügyészi jogosítványokat. Bejelentette, az állami támogatás hiánya miatt száz fizetett állást megszüntetett, és a kisgazdapárt vezetői a jövőben csak társadalmi munkában végezhetik feladatukat. A politikus szólt arról is, hogy a nagyválasztmányi ülést követően június 16-a és 30-a között le kell bonyolítani a Belgrád rakparti székház kiürítését, hogy megteremtsék az olcsó működés lehetőségét. Megjegyezte, az országos elnökség ülésén arra kapott felhatalmazást, hogy az eredeti szándéknak megfelelően 2003. december 31-éig gondoskodjon a székházra felvett kölcsön visszafizetésének biztosításáról. Torgyán József hangsúlyozta: az FKGP helyzete a választások után stabilizálódik. - Kisgazdapárt volt, van és lesz, készül az önkormányzati választásokra - jelentette ki Torgyán József.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37