Nullszaldós lehetne a Duna Televízió

MTI
A korábban igényelt másfélmilliárd forintos állami forgóeszköz-pótlással, valamint a televíziókészülék-üzemeltetési díj arányos részének átutalásával konszolidálható lenne a Duna Televízió helyzete - nyilatkozta Csontos János kommunikációs irodavezető pénteken az MTI-nek.

Közlése szerint jelenleg is csak a törvényben megszabott határidőnél rövidebb elmaradásaik vannak a külső szállítók felé, a belső munkatársak járandóságával pedig soha nem késett a tízéves fennállását az idén karácsonykor ünneplő csatorna. Csontos János emlékeztetett arra: közalapítványként a Duna Televízió - a hatályos törvényi szabályozás miatt - számos esetben kedvezőtlenebb helyzetben van, mint kereskedelmi vetélytársai; példaként említette, hogy e társasági forma miatt nem igényelhetik vissza az általános forgalmi adót, ami már önmagában jelentősen megemeli a költségeket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25