Medgyessy találkozott a nyugdíjasok képviselőivel

MTI
Medgyessy Péter miniszterelnök megállapodott a nyugdíjas szervezetek képviselőivel, hogy minden nyugdíjas megkapja júliusban azt az egyszeri, egységesen 19 ezer forintos juttatást, amelyet az első száz nap programjában meghirdettek. Erről a kormányfő a Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel közösen tartott megbeszélést követően nyilatkozott újságírók előtt csütörtökön, Budapesten. Medgyessy Péter közölte, hogy a jövőben ő lesz a vezetője az Idősügyi Tanácsnak, amely rendszeres konzultációra ad lehetőséget a nyugdíjasokkal kapcsolatos tervezett intézkedésekről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04