Május végén stafírozták ki a Terror Házát
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma május végén, még az előző kormány alatt megállapodást kötött a Terror Háza Múzeum fenntartójával, a Közép- és Kelet-európai Történelem- és Társadalomkutatásért Közalapítvánnyal arról, hogy a tárca 2003-tól három éven át évi 330 millió forinttal támogatja a múzeum működését - mondta Vas Imre, a múzeum menedzserigazgatója. Vas, Várhegyi Attila, a kultusztárca egykori államtitkárának volt kabinetfőnöke szerint a megállapodás nem az utolsó pillanatban jött létre, a múzeum által elkészített részletes üzleti terv alapján komoly tárgyalások folytak a közalapítvány és a kultusztárca képviselői között. Mint elmondta, a 330 millió forintos állami támogatás a Terror Háza éves költségvetésének mintegy 60 százalékát teszi ki, a működtetési költségek fennmaradó részét a jegyárakból származó bevételekből, a hazai és külföldi, magánszemélyektől és cégektől befolyó támogatásokból, illetve pályázatokból fedezik.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19