Visszavonta hónapokkal korábban bejelentett lemondását Wisinger István, a szervezet elnöke a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) választmányának keddi budapesti ülésén.
Szalay Zoltán, a testület elnöke elmondta, hogy ezzel okafogyottá vált a rendkívüli küldöttgyűlés összehívása.
Hozzátette, megállapodás született arról, hogy a választmány vezetése és az elnökség között "stratégiai terveket meghatározó beszélgetéssorozat" kezdődik, amelynek eredményeit a választmány októberi ülésén határozatként fogadják majd el.
Az MTI értesülései szerint a választmány ülését megelőzően tanácskozó elnökség három határozatot fogadott el: Wisinger Istvánt posztján maradásra, a gazdasági ügyek miatt éppen etikai vizsgálat alatt álló Ballai Józsefet, a vidékért felelős alelnököt lemondásra szólította fel.
Emellett felhívta a választmányt és az elnökséget, hogy kezdjenek tárgyalásokat az együttműködés kereteiről, részleteiről az alapszabály által nem szabályozott kérdésekben.
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon