Kuncze: Orbán képtelen demokrataként viselkedni

MTI
A Fidesz úgy tesz, mintha nem lett volna választás Magyarországon, és annak nem lett volna eredménye; tovább folytatja a kampányt ugyanabban a stílusban, ahogy csinálta már a két forduló között is: hazugságokat és valótlan állításokat fogalmaz meg sorozatban - mondta Kuncze Gábor a Fidesz vezetőinek az elmúlt napokban tett nyilatkozataira reagálva. Az SZDSZ-elnök szavai szerint ilyen az a legutóbbi támadás, amelyet a diplomás minimálbér bevezetése ellen indítottak. Hadd emlékeztessek arra, hogy a választási kampányban a Fidesz a szabad demokraták javaslata után ezt átvette, és például a szakorvosok esetében 150 ezer forintos minimálbért ígért - jegyezte meg Kuncze Gábor, hozzátéve: ezek szerint a volt kormánypártnak az az ígérete sem volt komoly.

Az SZDSZ elnöke felelőtlen akciónak nevezte, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök a honlapjára feltett egy levelet, amelyben - mint mondta - a választásokon leadott szavazatok újraszámlálását szorgalmazza. A demokratikus választásba és a választások tisztaságába vetett hitet akarja megingatni, és ezen keresztül megkérdőjelezni a jelenlegi kormány legitimitását - vélekedett Kuncze Gábor, majd kijelentette: Orbán Viktor egy demokráciában képtelen demokrataként viselkedni. Rámutatott: a választások lebonyolításának felelőse az Orbán-kormány volt. Ha újra akarja számolni a szavazatokat, akkor először mondja meg, hogy hol csalták el a választást - fogalmazott Kuncze Gábor.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32